2012. augusztus 16., csütörtök

Avon termékek, amik nem váltak be

Sok Avon termékem van, elég gyakran szoktunk onnan rendelni mégsem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy katalógusból rendelni lutri. Nem érezzük az illatokat, az állagot, a színt, mivel nem próbálhatjuk ki őket mindaddig, amíg meg nem vásároltuk őket. Sok helyen olvastam már, hogy egyre inkább megy el a kedve az embereknek ettől a márkától (is), mivel valóban van nekik néhány olyan termékük, amiket egész egyszerűen nem kellett volna megrendelni, mert használhatatlanok. Én is bemutatok ezekből néhányat.


Avon - nail experts - pearl shine ápoló körömlakk

Ennek a körömlakknak az egyik érdekessége abban rejlett, hogy nem a klasszikus módon -  én veszem ki az ecsetet a tubusból és viszem fel a körmeimre - lehetett vele dolgozni, hanem az ecset rá van erősítve a tubus végére, lakkozásnál pedig onnan adagolja magát. Igen ám, de ez nem ment ilyen egyszerűen, mert nem csak az ecset végéből jött a körömlakk, hanem mindenhonnan, ahol helyet talált magának. Borzasztó volt, mivel természetesen minden körömlakkos lett, csak épp a körmeim nem. Meg nem is értem, miért nem gondoltam bele: ha a körömlakkos lesz az ecset és miután már nem használom és nem mosom le, akkor az megszárad és az egész eleve használhatatlan lesz. Szóval macerás, na.
Nem tudom, hogy lehet e még kapni (a legfrissebb katalógusban nem találtam), de ha bárhol is láttok hasonlót egyszerűen csak annyit mondok: NE!


Bőrtónus javító korrektor

Nem tanulva az ecsetadagolós sztorin megvásároltam ezt a korrektort. Ennél az ecsetes dolog úgy működik, hogy csak akkor adagol, ha másik végét tekerem. Igen ám, de az első pár tekerésnél nem történik semmi, aztán meg adagol, csak kissé sokat. Kissé....?! Nyilván senki nem akarja az egész arcát lekorrektorozni, ez pedig egy olyan folyékony valami, aminél egy kis pötty is szétkenhető a fejem felén. Mondanom sem kell: semmit nem fed. És ami még tetézi a dolgot, hogy csillámok vannak benne, apró pici csillámok!


Ha szeretnéd a bejegyzést tovább olvasni kattints a 'Tovább' gombra!




Extra Lasting szemhéjtus

Hogy ne érjen még mindig véget "a tubusból egyből az ecsetbe" borzadályok sorozata, folytatnám ezzel a szemhéjtussal. Ezt eredetileg nem is nekem, hanem édesanyámnak vásároltuk, mivel talán ezzel könnyebben megtanul majd vonalat pingálni a szemére. Persze előbb azért kipróbáltam. Szerencsére. Az első pár alkalomnál gyönyörű koromfekete színt adott, majd kezdett szürkülni/zöldellni. Viselés közben pedig csak eltűnt a szememről, nagyon kopik... Ennél a szemhéjtusnál egyébként a kialakítással nincsen baj, sok tollszerű tust lehet kapni, ennél sokkal jobb minőséggel.
A szemhéjtusról véleményt itt olvashatsz.


Matt hatású alapozó

Olvastam már pozitív véleményt erről az alapozóról, de egész egyszerűen nekem nem vált be. A 'hamarosan' fül alatt sokáig ott volt a képe, de nem tudtam róla mit írni, mivel felkenés után egyből mostam is le. Borzasztóan száraz, nem tudtam sosem szépen felvinni az arcomra még hidratálás után se. Foltos, csíkos marad a végeredmény. Lehet, hogy extra zsíros bőrűeknek beválna, de nekem sajnos nem.


Avon Solutions - Complete Balance olajmentes habzó arctisztító

Évek óta használom az Avon Solutions termékeit, amikor legutóbb megújult ez a termékcsalád, csak krémet és tonikot mertem először megrendelni (olvashatod: itt). Mivel beváltak úgy gondoltam, hogy jöhet az arctisztító hab is! Hiba volt. Hárman használtuk a családban, és mind a ketten odajöttek hozzám, hogy pár nap után pattanásos lett az arcuk és elég valószínű, hogy ettől a terméktől. Ráadásul nálam jelentkezett a probléma. Azóta ott áll érintetlenül a polcon...



Meg kell jegyezzem, hogy ez a bejegyzés nem azért készült, hogy eleve az Avon ellen beszéljek. Számos véleményt írtam róluk: jó véleményt! De ezeket a termékeket szerintem valóban nem érdemes megvásárolni, külön-külön bejegyzésként pedig nem érte volna meg mindegyiket bemutatni.

Neked vannak olyan termékeid, amik nem váltak be az Avontól vagy bármi más márkától?

7 megjegyzés:

  1. Na nekem is megvoltak ezek a termékek az utolsó kivételével. És az alapozón kívül ugyan így nem vált be nekem se, mint ahogy neked sem.
    Egyedül az alapozó volt, ami bevált a többi ment a ,,levesbe,,....
    Szóval nem vagy egyedül. Én szeretem az Avon termékeit, de igen csak akad náluk is olyan, ami nem olyan, mint amilyennek leírják vagy amit az ember vár. :(
    Ki kell tapasztalni, még jó, hogy 3 hónapig visszaküldhetőek a termékek, ha valamiért nem jók! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó, hogy vissza lehet küldeni,de elég macerás az egész... Mi még nem nagyon küldtünk vissza semmit. Kettő kivétellel: egy táskát, ami elszakadt kb. második használat után meg egy parfümöt. Mondjuk azt is érdemes lett volna megemlíteni a bejegyzésben. A Scentini parfümöt... hamar elmegy az illata, viszont az az olajos vmi ami benne van az ott marad a bőrön és be sem szívódik. Pfejj :D

      Törlés
  2. Essencéknél is van/volt egy ilyen ecsetes korrektor, és megvettem azt hiszem olyan április környékén. Borzadály! 1 egyáltalán nem volt tartós, max egy hónapot bírt ki talán..? (legalábbis szerintem az kevés) 2 ugyanez volt a probléma, mint ennél az Avonosnál, hogy tekerem-tekerem, nem jön semmi, utána meg minden. 3 semmit nem fedett 4 olcsó kinézete voilt, a második használatkor már alig volt valami az írásból. És egy ilyenért kiadtam majdnem 1000 Ft-ot.

    VálaszTörlés
  3. nekem se vált be ez a szemhéjtus :S plusz még a skin so soft termékek se (tusfürdő, testápoló) :(

    VálaszTörlés
  4. a pearl shine ápoló körömlakkot kidobtam.. nem jó semmire... a korrektor nemrég jött csak meg és teljesen ki vagyok akadva a csillámjain. már az is kiakaszt ahogy adagol, de az is eléggé, hogy gyorsan szárad és nem tudom végigpötyögtetni az arcomon, mert az első pötty majdnem teljesen megszárad.

    VálaszTörlés
  5. Én pedig dolgoztam az AVON-ban szó szerint szarért húgyért meg vehettem volna a termékeiket de annyira vacakok hogy fillérekért sem kellettek. A mosdóban a folyékony szappantól kezdve a tusfürdőkig és a különböző krémekig ki voltak pakolva a cuccok azzal kellett kezet mosni,mert kézmosás nélkül nem mehettél be higiéniai előírás miatt az állomásodra, mert én állomáson dolgoztam,állandóan ekcémás piros volt tőlük a bőröm mert minden fajta kófic volt a termékeikben.Talán 2 alkalommal kihúztam a szememet a szemceruzájukkal az meg bepirosodott véres lett és hazáig dörgöltem úgy viszketett.A kiegészítők, táskák órák viszont jól néznek ki csak sajnos nem tartósak. Szóval nekem ennyi a véleményem az AVONRÓL.

    VálaszTörlés
  6. Nekem az arclemosó eszméletlenül bevállt!
    De nem is értem hogyha nem zsíros az arcod típusa akkor miért vetted meg? és ugyan így az alapozóval?:S
    Valószínűleg azért nem vált be !

    VálaszTörlés