2012. december 11., kedd

Újra itt & instagram képek!

Pár nap híján nem írtam már egy hónapja. Szánom bánom az egészet, de sajnos az időm és az évszakból adódó korai sötétedés ezt valahogy nagyon nem tette lehetővé. Itt voltak a zh-k a vizsgaidőszak küszöbén, ami mellett heti négy napot dolgozni még messziről sem időspórolás, tehát ha volt egy kis szabadidőm az is este volt, amit inkább pihenéssel töltöttem. Persze közben jártam edzésekre is (elkezdtem a step aerobicot), vezetek (egy probléma miatt kimaradt jó pár hónap és most folytatom). Szóval történt ez az, de közben azért vásárolgattam is (tesztek!!), új témák ötlöttek fel bennem. Szóval lesz mivel folytatni és bepótolni ezt a kimaradt közel 30 napot! :)

Egy kis belerázódásképpen pedig megmutatom, milyen képeket töltöttem fel Instagramra az elmúlt hónapban időrendben visszafelé :)

Az Essencenek is volt egy ilyen lakkja, imádtam mindig is ezt a fekete arany kombót. Azt hiszem nálam idén is ez marad a kedvenc.

Karácsonyi vásár Győrben körhintával.
További képek:

2012. november 8., csütörtök

Avon szemceruza | Burgundy Shock - vélemény

Az idei ősz egyik sláger színe egyértelműen a burgundi. Imádom az ősz színeit és ez az árnyalat amúgy is nagy kedvenc, így ezekben a hónapokban itt-ott próbálok belecsempészni egy kicsit belőle az outfitekbe. Ez alól pedig a smink sem lehet kivétel. Az Avon katalógust lapozgatva pedig megpillantottam, hogy van egy Burgundi Shock elnevezésű szemceruzájuk, egyből rendeltem is egyet!



A ceruza borítása fekete műanyag, a végén pedig egy csík jelzi, hogy milyen színt rejt magában. A ceruza tekerős, ami mindenképpen kényelmesebb dolog, mint a faragás. A katalógusból kiindulva én egy csillámos vöröses színre számítottam, erre kaptam egy csillámos, de lilás színt. Igazából tetszik és szép is, de megint nem azt kaptam, amit annyira akartam.


Ahogy látszik a ceruza hegyén is, apró pici csillámok vannak benne, ez a katalógusban jól láthatóan fel van tüntetve, szóval ezzel kapcsolatban nem érheti az embert meglepetés.

A ceruza állaga krémes, pigmentáltsága nagyon jó. Könnyű dolgozni vele, szemhéjra egyszerű a felvitele és az eldolgozása is. Vízvonalra is könnyen tapad, viszont ugyanolyan könnyen le is kopik onnan. Tartósságára is csak jó pontokat kaphat: erős dörzsölés hatására sem maszálódik el, csak egy picit megkopik.

Ha szeretnéd a bejegyzés folytatását is elolvasni, kattints a 'Tovább' gombra!  

2012. november 5., hétfő

Neutrogena hidratáló balzsam

Az őszi - téli hónapokra még inkább fontos dolognak tartom, hogy beszerezzünk egy igazán jó minőségű testápolót. Száraz bőrűeknek pedig kötelező! Ilyenkor az én bőröm szinte issza magába a különböző krémeket, a Neutrogena termékei pedig mindig segítenek átvészelni ezeket a hónapokat. A tégelyes kiszerelésű mélyhidratáló balzsam is kiváló választás lehet: könnyen kenhető, nem zsíros állagának köszönhetően nem ragad és szinte azonnal felszívódik a bőrbe. Ráadásul arcon is használható.


2012. október 25., csütörtök

Catrice Glamour Doll szempillaspirál - vélemény

Pár hete égető szükségem volt egy szempillaspirálra és mivel nem akartam drágább darabot, egyből a Catrice pultok felé vezetett az utam. Volt már régebben Catrice spirálom, de nagy tapasztalatom nem volt velük, mégis leemeltem egyet közülük, ami a legszimpatikusabbnak tűnt. Ugyanis, nem is tudom... szerintem legalább tíz különböző biztos volt a pulton..


A csomagolása fekete műanyag, szép ívelt vonalakkal, amik tökéletesen kézre állnak. 10 ml festéket rejt magában. A kupakja csavarós, jól záródik, de nem is szoros.

A spirálkefe mérete egyáltalán nem nagy, a vége fele pedig még szűkül is egy kicsit. Ez azért jó, mert így az alsó pillákat is könnyedén ki lehet vele festeni maszatolás nélkül. A sörtéi műanyagból vannak, amik nem azonos hosszúságúak, a vége felé kisebbek, ami a fent említett okok miatt ugyancsak pozitívak. A spirálkefe végén a csomagolásból való kihúzás után marad egy kis festék, ezt érdemes letörölni használat előtt.


Ha szeretnéd megnézni, hogyan teljesít a szempillaspirál előtte/utána képekben kattints a 'Tovább' gombra!

2012. október 21., vasárnap

TeSminked Makeup - Ősz & Instagram

Hallottatok a Tesminked.hu sminkversenyéről? Ezentúl minden hónapban egy előre megszabott témában ha beküldöd az elkészült sminket, nyerhetsz egy ajándékcsomagot és Te lehetsz a TeSminked.hu királynője egy teljes hónapig! :) A játék a honlap facebook felületén zajlik, mégsem lájk gyűjtögetés a cél, a végeredményt zsűri dönti el, ezért jelentkeztem én is. Ebben a hónapban az ősz volt a téma, én ezt hoztam ki a dologból:

Használt termékek:
Arc:
  • Avon Calming Effects alapozó - Ivory
  • Essence pureskin púder - Beige  
 Szem:
Száj:
  • Avon rúzs - Red 2000
  • BYS rúzs  - Champagne Rain 
 
 Más: regisztráltam Instagramra, itt megtalálsz: statigr.am/rebellis_alexa

További sminkes képekért kattints a 'Tovább' gombra!

2012. október 11., csütörtök

Avon superSHOCK szájfény | melon madness vélemény

Ha választani kellene inkább azt mondanám: rúzsos típus vagyok. Sokkal élénkebbek, tartósabbak, mint egy szájfény. Nem is tartottam belőlük sokat. Aztán egy hónapja elkapott az őrület, hogy el kell kezdenem azokat is begyűjteni hiszen oké, hogy nem olyan tartósak, de esetenként sokkal mutatósabbak, vibrálóbbak. Az egyik szerzeményem egy Avon supershock szájfény, ami a Melon Madness nevet viseli.


A csomagolása első látásra igencsak meglepő, hiszen eléggé kis ducinak mutat, pedig alig fél centivel rövidebb mint egy átlag szájfény. A dolog viszont abban rejlik, hogy míg a legtöbb szájfény (pl: Catrice, Essence) 5ml festéket rejt magában, az Avon supershock 12ml-t! Maga a csomagolás átlátszó, így azt a színt látjuk ami benne van. A kupak letekerős, abszolút tartásbiztos.

Az applikátor is nagyobb a legtöbb szájfényéhez képest. A festék csak a tetején helyezkedik el, az oldalán egy gramm szájfény sincs, így az applikátor tetejét kell az ajkakra helyezni és végigcsúsztatni rajtuk, amik tökéletesen illeszkednek egymáshoz. Nekem eddig egy szájfény használata se vált még be ennyire, nagyon könnyű dolgozni vele!


Ha szeretnéd tovább olvasni a bejegyzést és megnézni a swatchokat, kattints a 'Tovább' gombra!

2012. október 7., vasárnap

Szemöldökformázás, ahogyan én csinálom

Nagyon irigylem azokat a lányokat, akik gyönyörű, formás és dús szemöldökkel rendelkeznek és egy fésüléssel (vagy még azzal sem) helyre rakják reggel és más dolguk nincs is vele. Most pedig lehull a lepel: sajnos én nem ilyen adottságokkal rendelkezem: ritka és még csak nem is formás. Igaz... lehet, hogy ez a tinédzserkori őrült szemöldökszedésemnek is köszönhető. Eleinte szemöldökceruzát használtam korrigálásra, de ez az idő folyamán egyre kevésbé vált be. Átváltottam a szemhéjpúderrel való formázásra, amit a mai napig használok. Ezt is fogom bemutatni.
De hogy miért is ilyen fontos a szemöldökformázás? Egy szép szemöldök karakteresebbé, kifinomultabbá teszi az arcot. Kiemeli a szemet, a sminkeket feldobja legyen akár egy hétköznapi vagy erős füstös. Élhetünk a közhellyel is, mivel valóban így van: keretet ad az arcnak. Úgyhogy mindenkinek üzenem: szemöldökre fel!


Nagyon fontos, hogy mindenképpen matt szemhéjfestéket használjunk a szemöldökformázás esetén, én a következő három szemhéjpúder között szoktam választani:
A szemhéjpúder felviteléhez pedig az Essence ferde ecsetét használom.

Az elkészítés folyamatábrájához kattints a 'Tovább' gombra!

2012. szeptember 19., szerda

FAQ - PhotoScape képszerkesztő

Biztosan sokakban felmerült már a kérdés, hogy ki milyen képszerkesztőt használ a blogjához vagy ha netán indítanál egyet Te melyiket is használd. Sok képszerkesztő létezik: van amelyik nagyon haszontalan vagy túl bonyolult a kezelése, így a választás nem is olyan egyszerű. Ebben szeretnék segíteni. Én az esetek 90%-ában nem szeretem a blogra felkerült képek színét, árnyalatát, fényerősségét megváltoztatni, inkább lövök több képet és a végén kiválasztom a legjobbat. Akik ezzel hasonlóképpen vannak, azoknak ajánlom a PhotoScape nevű programot. Egyszerű, gyors és praktikus!

Első lépésként természetesen megnyitom a programot. A képen a képszerkesztő kezdőlapját láthatjátok. Itt kiválasztom a 'Szerkesztő' fület (mindegy, hogy felül vagy a körön belül).



2012. szeptember 18., kedd

Rimmel Kate Moss rúzsok - vélemény

Nem igazán értettem mi ez a nagy Kate Moss rúzs őrület, addig amíg nem nem tértem be a Rossmannba. Ugyanis a megmaradt kifutó színek le vannak árazva! Töredelmesen bevallom eddig csak egy Rimmel rúzsom volt, sosem tudott nekem ez a márka olyat mutatni, amire úgy éreztem, hogy nekem szükségem van rá, de leárazva, pár száz forintért elhoztam mind a három darabot, amit találtam különböző színekben.


A csomagolás fekete műanyag, egy "Kate" felirattal. A színek különbözőségét, a rúzs alján lehet lecsekkolni: egy szám jelzi a rúzs színéhez hasonlító matricán. Viszont, esély nincs rajta, hogy ezeket fejjel lefelé tárold (hacsaknem kis rekeszekbe teszed), mivel a kupak teteje ferde. Kiborító... Egyébként a csomagolás masszív, strapabíró. 4g rúzs található benne. 



Három színt tudtam megvásárolni közülük, ezek kivétel nélkül matt finishűek. A legtöbb általam használt rúzsokhoz képest kicsit keményebbek (mint pl. egy Catrice rúzs), felvitel során nem siklik olyan könnyedén az ajkakon, de egyértelműen érezni, hogy ezek tapadnak is hozzá és nem fognak ide oda elmászkálni mondjuk egy pohár üdítő után. A rúzs nem hidratál, de nem is szárít. Tartósságra nem tudok nyilatkozni, mivel nem voltak rajtam (még) olyan sokáig, de a kicsit keményebb formula miatt tényleg érezhető, hogy tartósnak mondható. Pigmentáltsága kiváló!

Swatchok és képek a "Tovább" után!

2012. szeptember 16., vasárnap

Catrice mono szemhéjpúder - Plum Up The Jam

Valahogy nem igazán szeretem a mono szemhéjpúdereket. Nehezen tudom magam rávenni, hogy vásároljak belőlük, nekem valahogy egyszerűbb megoldásnak tűnik szinte mindig palettákat használni, még ha nem is csak egy paletta színeiből állítom össze a sminkem. Legutóbbi Rossmannos látogatásom során viszont nem tudtam ellenállni az egyik új Catrice mononak.


A csomagolás a már megszokott Catrice minőség: átlátszó műanyag, nagyon mutatós. Egyszerű, mégis igazán szép darab. Könnyű nyitogatni, jól záródik. Két gramm szemhéjfestéket rejt magában.

A festék leginkább azért fogott meg, mert az ősz egyik ismertetőjelét adja vissza. Barnás - lilás szín némi aranyló csillámokkal, tökéletes magában hordozza az évszak színeit.


További képek és swatch a "Tovább" után.

2012. szeptember 11., kedd

Nyári kedvencek II. rész

Itt a nyár kedvenceinek a második része. Ez a nyár leginkább a hullámvölgyekről szólt: egyszer fent, egyszer lent. De összességében jól éreztem magam. Sajnos a nyár felét sorozatos betegségek miatt ágyban töltöttem, az egészséges részében sokat dolgoztam, de azért bőven jutott idő szórakozásra is... :)

És akkor jöjjön a felsorolás:

Szoknyák: A fent említett dolgok miatt (is), az outfit posztok igencsak elmaradoztak a nyáron, csak egyet sikerült közzé tenni. Az évszak legnagyobb szerelmei a dressek voltak, ugyanis a hőségben jól szellőzik, csinosak, sok helyre felvehetőek és a nagy rohanásban csak felvettem és már mehettem is! :)

 Csíkos: kínai | Rózsaszín: Reserved

2012. szeptember 10., hétfő

Avon superShock Max szempillaspirál - vélemény

Az Avon egyik legkedveltebb szempillaspirálja a Supershock Max névre hallgató darab. Már régebben is használtam, most újra megvásároltam, hogy tudjak róla véleményt írni, íme:


A szempillaspirál csomagolását sokszor megváltoztatták már az évek során, most kék köntöst kapott, ami 10 ml festéket tartalmaz. Első fogásra elég érdekesnek tűnik, mivel sokkal vastagabb, mint egy átlag szempillaspirál, de abszolút megszokható. 

A csomagolás nagy mérete abban rejlik, hogy csak ekkorában fér el a megszokottnál szintén nagyobb spirálkefe is. Az anyaga műanyag, a sörték jól helyezkednek el rajta, annyi festéket vesz fel, amennyire szükség van. Maximum a kefe végén van rajta egy kis felesleg. A felső pillákat könnyű kifesteni velük (nagy mérete ellenére), viszont az alsókat maszatolás nélkül elég nehéz, nem árt az óvatosság.


Ha szeretnéd megnézni, hogyan teljesít a szempillaspirál előtte/utána képekben kattints a 'Tovább' gombra!

2012. szeptember 4., kedd

Essence leárazás & újdonságok

Az Essence az egyik legkedveltebb sminkmárka Magyarországon. Köszönhető ez a kedvező áraknak és a(z általában) jó minőségnek. Most pedig minden Essence lelőhelyen a régi darabokat leárazzák, hogy az újak a helyükre kerülhessenek! Ennek örömére jön pár kép és swatch a kifutó termékekről, majd következnek a promociós fotók az újakról! Lehet szemezgetni! :)


Kifutó termékek:

 Essence quattro szemhéjpúder - 10 me and my ice cream

2012. szeptember 1., szombat

Nyári kedvencek I. rész

Hát eltelt egy újabb nyár. Nagyon jól éreztem magam ezekben a hónapokban is és hamar elszállt, kifejezetten élveztem a 30 fok feletti napokat, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Szinte már biztos vagyok benne, hogy el szeretném érni az életem során, hogy olyan helyen éljek, ahol folyamatosan nyár van és forrónaciban legyek az év 365 napján.. :) És mivel vége van egy újabb negyedévnek, jöhetnek az újabb kedvencek!


Garnier BB krém (olajmentes) - Nem használtam folyamatosan BB krémeket, de amikor nagyon meleg volt és szükségem volt kicsit jobb fedésre, akkor az olajmentes Garnier néha jobban jött, mint az első verzió, mivel a nagy melegben jobban zsírosodik a bőröm.


Essence pureskin kompakt púder & Catrice korrektor paletta - Nappal ez volt a maximális fedés az esetek többségében rajtam.

Ha szeretnéd a bejegyzés folytatását is elolvasni, kattints a 'Tovább' gombra!  

2012. augusztus 27., hétfő

Avon - Advance Techniques hajvégápoló

Az előző hajvégápolóm ideig óráig teljes mértékben bevált, könnyen kifésülhetővé és simává tette a hajamat, de ez a hatás később elmaradt. Ezután váltottam az Avon hajvégápoló szérumra, ugyanis sok jót hallottam róla. És valóban! Segít simábbá tenni, hidratálni és kondicionálni a hajat, ápolja a töredezett hajvégeket. A mosás után a száraz hajamat kész rémálom volt kifésülni még hajpakolás után is néha, de mióta használom egyáltalán nincs vele problémám. A hajvégeim is szépek, egyáltalán nem seprűsek szárítás után. Te próbáltad már?


2012. augusztus 23., csütörtök

Napi smink - Thunder - lépésről lépésre

Használt termékek:
Arc:
  • Garnier BB krém - 02 light
  • Essence pureskin kompakt púder - 01 beige 
  • NYC bronzosító - 720A Sunnyy
  • Miss Rose kétszínű pirosító - 04 
  • Essence sun club highlighter
Szemek:
 Száj:


Ha kíváncsi vagy hogyan készült el a smink, kattints a 'Tovább' gombra!

2012. augusztus 22., szerda

Village Vitamin E & Mango testápoló

Hallottál már a Village testápoló krémjeiről? 500 ml tömény élvezet! A test minden részére használható krém tele van E vitaminnal, kiválóan hidratálja a bőrt, gyorsan beszívódik és isteni illata van! Nem is szükséges a rendszeres napi használata, heti egy két bőven elegendő. A Müller boltokban megtalálod!


2012. augusztus 16., csütörtök

Avon termékek, amik nem váltak be

Sok Avon termékem van, elég gyakran szoktunk onnan rendelni mégsem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy katalógusból rendelni lutri. Nem érezzük az illatokat, az állagot, a színt, mivel nem próbálhatjuk ki őket mindaddig, amíg meg nem vásároltuk őket. Sok helyen olvastam már, hogy egyre inkább megy el a kedve az embereknek ettől a márkától (is), mivel valóban van nekik néhány olyan termékük, amiket egész egyszerűen nem kellett volna megrendelni, mert használhatatlanok. Én is bemutatok ezekből néhányat.


Avon - nail experts - pearl shine ápoló körömlakk

Ennek a körömlakknak az egyik érdekessége abban rejlett, hogy nem a klasszikus módon -  én veszem ki az ecsetet a tubusból és viszem fel a körmeimre - lehetett vele dolgozni, hanem az ecset rá van erősítve a tubus végére, lakkozásnál pedig onnan adagolja magát. Igen ám, de ez nem ment ilyen egyszerűen, mert nem csak az ecset végéből jött a körömlakk, hanem mindenhonnan, ahol helyet talált magának. Borzasztó volt, mivel természetesen minden körömlakkos lett, csak épp a körmeim nem. Meg nem is értem, miért nem gondoltam bele: ha a körömlakkos lesz az ecset és miután már nem használom és nem mosom le, akkor az megszárad és az egész eleve használhatatlan lesz. Szóval macerás, na.
Nem tudom, hogy lehet e még kapni (a legfrissebb katalógusban nem találtam), de ha bárhol is láttok hasonlót egyszerűen csak annyit mondok: NE!


Bőrtónus javító korrektor

Nem tanulva az ecsetadagolós sztorin megvásároltam ezt a korrektort. Ennél az ecsetes dolog úgy működik, hogy csak akkor adagol, ha másik végét tekerem. Igen ám, de az első pár tekerésnél nem történik semmi, aztán meg adagol, csak kissé sokat. Kissé....?! Nyilván senki nem akarja az egész arcát lekorrektorozni, ez pedig egy olyan folyékony valami, aminél egy kis pötty is szétkenhető a fejem felén. Mondanom sem kell: semmit nem fed. És ami még tetézi a dolgot, hogy csillámok vannak benne, apró pici csillámok!


Ha szeretnéd a bejegyzést tovább olvasni kattints a 'Tovább' gombra!

2012. augusztus 15., szerda

A nagy Garnier BB krém teszt - olajmentes verzió

Hatalmas népszerűségnek örvend a Garnier BB krém! Nem csoda, hiszen szinte mindenki számára megvásárolható elérhető helyen, elérhető áron. Kiváló minőséggel? Számomra az alap Garnier BB krém is tökéletesen bevált, köszönhetően a nem túl zsíros, inkább szárazabb bőrömnek, de sok lány számára problémát okozott az, hogy hamar fénylik az arcon. Erre reagálva a Garnier kiadta a BB krém olajmentes verzióját, ami mellett még pár problémát is kiküszöböltek, ami sokszor, sok helyen emlegetve lett a nagy testvérével kapcsolatban.


A csomagolás

A terméket dobozban árulják, a főbb információkat ezen találod: 40ml, összetevők (elolvashatod: itt), nem túl hiteles előtte-utána fotó ill., hogy mit ígérnek a krém használata során. Amit pedig csak most vettem észre rajta (már az előző dobozán is rajta volt), hogy az ajánlott korosztály a 20 és 45 év közöttiek. 


A krém egy hosszúkás tubusban kapott helyett, az előzőhöz képest hasonló stílusban csak más formával. A kupak lecsavarós, nem lötyög, zörög, jól tart. Az adagolójának a vége pedig elvékonyított. A tárolása kupakkal lefelé nem ajánlott, mert a krém belefolyik és az adagolója is csupa krém lesz, ill. elkezd folyni a kupak leszedése után.

Ha szeretnéd elolvasni a tapasztalatokat és megnézni az előtte-utána képeket kattints a "Tovább" gombra!

2012. augusztus 14., kedd

Napi smink - Karibi nyár

Használt termékek: 
Arc:
  • Garnier BB krém - light (olajmentes)
  • Essence pureskin kompakt púder - 01 beige
  • Essence sun club bronzosító - 02 good night darling
  • Essence circus circus highlighter
 Szemek:
Száj:
  • Manhattan cherry lip szájfény - 32k

2012. augusztus 11., szombat

A szaunázásról

A szauna egy olyan kis helyiség vagy különálló faház, ahová az emberek egészségmegőrzés és kikapcsolódás céljából ülnek be izzadni. A szauna több ezer éves, az északi népek találták fel, azóta pedig a világ minden részén közkedvelt kikapcsolódási forma. Szauna többféle létezik (főleg északon), de ha általánosságban beszélnek róla leginkább a finn szaunára kell gondolni (bár az infra szauna is egyre elterjedtebb). 



Hogyan szaunázzunk?

A finnek számára a szauna, egy hétköznapi dolog, hozzátartozik a mindennapokhoz, a nemzeti indentitás része. A nyilvános szaunáknál többnyire külön női és férfi szauna létezik, ha nincsen akkor a nők előnyt élveznek, aztán jöhetnek a férfiak. Számukra a szauna szent hely, ahol nyugodt beszélgetés folyik és elfelejtik a különböző pozíciókat, ott mindenki egyenlő fél. A finneknél a szaunában illetlenség bármiféle ruhaneműt is hordani. Japánban, Németországban (elvileg) a nyilvános szaunákban kötelező a meztelenség. Az angoloknál és a franciáknál viszont ez tiltott. Magyarországon leginkább edzőtermekben, fürdőkben, hotelekben található szauna, koedukáltak és mindenki megnyugtatására: fürdőruhában ajánlatos a használata. Ezenkívül persze még pár íratlan szabály létezik arra, hogyan illik és ajánlatos a szaunát igénybe venni:

Relax - Mivel a pulzus emelkedhet a magas hő hatására, a legajánlatosabb nyugodt állapotban igénybe venni ezt a szolgáltatást.

Tusolás - Igaz, hogy a szaunában úgyis leizzadunk, de mi sem lennénk boldogok, ha valaki zuhanyzás nélkül ülne be. 

Törülköző - Nagyon fontos! Saját és mások védelme miatt higiéniai okokból amúgy is kötelező. Így ha szaunázni mész, ne indulj el nélküle.

Meddig maradjunk a szaunában? - A legtöbb szaunában van egy megfordítható homokóra, ami jelzi meddig maradhatunk, de ez csak a maximum! Addig maradj, amíg jól esik. A szaunák hőmérséklete 80 - 90 fokos, mindenkire más más hatással lehet. Ha csoportosan mentek, nem ajánlatos a "Ki bírja tovább" játékot játszani.

Csobbanó - Sok helyen ún. csobbanókat helyeznek el a szaunák mellé, amiknek a foka 16 -18 körülire tehető. Egy gyors zuhanyzás után, nyugodtan ki lehet próbálni, de ez egyáltalán nem szükséges. A lényeg, hogy ne mártózzunk utána forró vízben, hiszen a szaunázásnak a szaunából való kilépéssel még nincs vége. A következő lépés, a lehűlés. Ha a csobbanó nem jön be, akkor elég a zuhany és pár perc pihenés, relaxáció. Nekem személy szerint bejön ez a csobbanós dolog, de tény, hogy elég bátornak kell lenni hozzá.. :)

Visszamehetünk? - Igen! A szaunázást lehet olyan szinten művelni, mint egy hűtő-fűtő zuhanyt. De háromszori megismétlése a fent felsorolt folyamatnak bőven elegendő. 

A befejezés - Szaunázást mindig olyan időpontra érdemes tenni, amikor előtte, de főleg utána nem kell sehová rohannunk. Hagyjunk magunknak időt a pihenésre, hogy lehűljön rendes testhőmérsékletre a testünk. Szaunázás után közvetlen nem ajánlatos tusfürdővel, szappannal lezuhanyozni, mivel a kitágult pórusokat ezek eltömíthetik.

Ha szeretnéd tovább olvasni a bejegyzést, kattints a 'Tovább' gombra!

2012. augusztus 10., péntek

Mintás körmök egyszerűen

Essence colour & go - 79 viva la green
Essence colour & go - 26 break through

Az elkészítés menete egyáltalán nem bonyolult folyamat. Alap színnek felkentem a menta színű körömlakkot, miközben száradt, kis négyzeteket vágtam cellux ragasztóból. Ezeket élükkel befelé ragasztottam a (már megszáradt körömlakkos) körmeimre. A széleknél vigyáztam, hogy ne legyen levegős a ragasztó, mert akkor a belefolyhat a következő réteg körömlakk, amihez én a lila színt választottam. Megvártam, míg ez is megszárad és leszedtem a celluxot. Ennyi az egész kb. 20 perc száradással együtt! :)

2012. augusztus 7., kedd

Avon planet spa - iszappakolás arcra

Nem vagyok az a kimondottan problémás bőrű, de azért az enyém is hajlamos zsírosodásra. Nem beszélve a piros betűs napok előtti időszakról... Ilyenkor mindenképp megérdemli a bőröm is azt a kis plusz gondoskodást. Ilyenkor használom az Avon planet spa termékcsaládjába tartozó iszappakolást, ami holt-tengeri ásványokkal van dúsítva. Felszívja a felesleges zsírt, tisztítja és csökkenti a pórusok nagyságát. Használata után érezhetően sokkal puhább, lágyabb lesz az arcbőr. Hetente egyszer kétszer elég használni. Te próbáltad már, bejött?

2012. augusztus 2., csütörtök

Sleek i - Divine ultra mattes V2 Dark paletta - vélemény

Az aktuális matt mániámnak köszönhetően a Sleek Matte Brights után megrendeltem a párját is. Az előző paletta nem aratott osztatlan sikert, főleg a pigmentáltsága nem volt túl meggyőző, ennek ellenére adtam esélyt ennek a verziónak is, mert hát... 12 matt szín egy helyen. Számomra ez már épp elég oknak bizonyult.


A csomagolásról röviden: masszív, fekete műanyag és, ahogyan a párjánál ennek az elején is más a Sleek felirat az előzőekhez képest. A nagy tükör és az applikátor, mint azt már megszoktuk a csomagolás része. A paletta tartalma pedig 12 1,1g-os csodálatos matt szemhéjfesték. A színek inkább már az ősz árnyalatait idézik fel. Megtalálható benne natúr- és földszín. A zöld, lila és a szürke árnyalatai és egy highlighter is. Jól kombinálhatóak, akár füstös vagy egy visszafogott hétköznapi sminket szeretnénk.


További képekért és a swatch-ért kattints a 'Tovább' gombra!

2012. július 31., kedd

Alterra testradír

Próbáltátok már a tőzegáfonyás és fügés Alterra testradírt? Heti két - háromszori alkalmazása bőven elegendő: eltávolítja az elhalt hámsejteket és emellett hidratál is. Az illata pedig egyszerűen isteni! Ennyire igazán gyümölcsös illatú termékkel még életemben nem találkoztam. A testradírozó gyöngyök mellett meghagyták benne a gyümölcsök magvait is... :) A Rossmannban a natúrkozmetikumok között biztosan megtalálod. Vegan termék.


2012. július 28., szombat

Napi smink - Paper Bag

 
Használt termékek:
Arc:
  • Garnier BB krém - light (olajmentes)
  • Essence pureskin kompakt púder - 01 beige
  • Essence sun club bronzosító - 02 good night darling
  • Miss Rose púder - 01
Szemek:
Száj:
  • Catrice rúzs - 010 Be natural!

2012. július 25., szerda

Avon Extra Lasting szemhéjtus - vélemény

Benne vagyunk még jócskán a nyárban, megy mindenki erre-arra nyaralni ill. bízzunk még abban, hogy itthon is lesz még strandidő, medencében úszkálás, vízfröcskölés... Sok lány ilyen helyzetekben sem tud lemondani arról, hogy egy minimális smink ne legyen rajtuk. Ezzel természetesen nincsen semmi probléma, manapság jobbnál jobb vízálló spirálok kaphatóak. Viszont ha valaki még ennél is többre vágyik, akkor most megmutatom, hogy az Avon extratartós szemhéjtusa valóban olyan extratartós-e, mint ahogyan azt állítják!


A fekete, piros betűs csomagolás 2,5 ml festéket tartalmaz. A tetején lecsavarható kupak van, ami jól tart nem lötyög, zörög. Ez a folyékony szemhéjtus viszont nem az a klasszikus ecsetes formájú, hanem tollszerű formában végződik. A toll része egészen elvékonyodik, viszont amiért ilyen puha a vége nem igazán lehet vele vékony vonalat húzni.


Ha szeretnéd a bejegyzést tovább olvasni kattints a 'Tovább' gombra!